magyar

TAIZÉ

Bibliai olvasmányok minden napra

 
Az alábbi bibliai idézetek Taizében hangzanak el a napközi imaóra alatt. A rövidítések a versek pontos helyét jelölik. Olykor hosszabb szakaszt adunk meg azok számára, akik a szöveget összefüggésében szeretnék olvasni.
     
2024
SZO, 11 Május
Boldogok voltak az apostolok, mert méltók lettek rá, hogy Jézus nevéért szenvedjenek. Továbbra is mindennap tanítottak a templomban és a házakban, hirdették Jézus Krisztus Örömhírét.
Csel 5,27-42
VA, 12 Május
Jézus így imádkozott az Atyához tanítványaiért: Én nem maradok tovább a világban, de ők a világban maradnak, én meg visszatérek hozzád. Szent Atyám, tartsd meg őket, akiket nekem adtál a nevedben, hogy egy legyenek, mint mi.
Jn 17,6-11
HÉ, 13 Május
Pál apostol írta: Bízom benne, hogy aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi.
Fil 1,3-11
KE, 14 Május
Ó, URam, dicsőséges végzéseid útját futva járom, mert szívemet kitágítottad!
Zsolt 119,25-32
SZE, 15 Május
Pál apostol írta: Kövessétek tehát, mint kedvelt gyermekek, Isten példáját, s éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket és odaadta magát értünk.
Ef 5,1-4.8-11
CSÜ, 16 Május
Jézus mondja: Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.
Mt 5,1-12
PÉ, 17 Május
Jézus így szólt a kereszten: Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.
Lk 23,33-34
SZO, 18 Május
János apostol írta: Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.
1Jn 3,14-20

Taizé - Mai bibliai olvasmány  Mai bibliai olvasmány
Taizé - Android alkalmazás  Android alkalmazás   •   iPhone app

Fájl letöltés

PDF

PDF: Vízszintes: áprilismájusjúnius
PDF: Álló: áprilismájusjúnius